Árulkodó gyerekrajzok
Mit árul el egy rajz a gyermek-szülő kapcsolatról?
Régen az iskolákban/óvodákban gyakran ki voltak állítva a legszebb rajzok, amiket a gyerekek készítettek aktuális témákról, ünnepről…stb. A folyósón végig sétálva én is gyakran megnéztem őket. Az osztálytársakkal kitárgyaltuk, hogy milyen szép vagy épp kevésbé szép rajzok készültek. Felnőtt fejjel már teljesen más szemmel látom azokat a képeket. Érdekes, hogy mennyi mindent le lehet szűrni egy egyszerű gyerekrajzból. A gyerekrajzok elemzése köré már rendes tudományág épült. Pszichológiája az évek során egyre jobban kiteljesedett.
Mikor a gyerek elkezd firkálni valamit, a legtöbb szülő azt kezdi el vizslatni, hogy vajon mi készülhet. Ahogy cseperedik, előbb-utóbb megrajzolja az első családi képet. Ezt a feladatot gyakran szokták kérni az iskolákban is. Többségben a gyerek családhoz fűződő viszonyát próbálják leszűrni annak segítségével. Többek között leolvasható belőle, hogy ki áll lelkileg hozzá a legközelebb, hova sorolja magát a családban…stb. Mivel ez egy nagy témakör, ezért nagyvonalakba fogom bemutatni egy élő példa segítségével, hogy mit rejt magába a kép.
Ezt a képet egy 9 éves kislány készítette, akinek pár éve (nem szép körülmények között) elváltak a szülei. Az átláthatóság kedvéért feliratoztam a személyeket.
Íme a kép:
Ami egyből szembetűnik, hogy az apa nem került fel a képre. A családtagok nincsenek szorosan egymáshoz rajzolva és senki se fogja a másik kezét, csak a rajzoló és az anya keze keresztezi egymást. Ebből korai lenne bármit leszűrni, hiszen nem tudjuk milyen kontextusban készült a kép. Pillanatnyi hangulattól is függ. Jelentheti, hogy nincsenek egymással olyan szoros kapcsolatban, azonban az is lehet, hogy a gyermek eleve nem fektet akkora hangsúlyt erre.
Megfigyelhető, hogy a lap középvonalától kicsit lejjebb, de nem a legaljára rajzolta meg a személyeket. A vonalak néhol jobban, néhol kevésbé vannak rá nyomva a papírra. (Ezt a ceruza keménysége is befolyásolhatja.) Tehát rajzolónk valószínűleg energikus, de előfordulhat, hogy sok helyzetben nem tudja magát megfelelően érvényesíteni. Vonalvezetései kimértnek mondhatóak. Kissé hegyesek, szúrósak, amely bizonytalanságra utal. Szögletes alakzatokat használ, amely az akaratos, támadó magatartású emberekre jellemző. A domború formákat zárkózott, védekezésre hajlamos emberek használják leginkább. Sok gyerek pácikaembereket rajzol. Ez függ a korától is.
Ha gyermeked kiszínezte a képet, és vonalon belül maradt, akkor szabálykövető és szófogadó jellemzőkkel bír. Minél többször szaladt ki a határokon, annál lázadóbb, szófogadatlanabb, de utalhat zaklatottságra is. Minden színnek más jelentése van. Ez a kép nem lett kiszínezve, ezért ezt most fejtem ki. A fenti kép visszafogott, nem részletgazdag. Ez azt jelentheti, hogy egészben látja a világot, nem pedig apró részekre osztva.
A lap elrendezését tekintve a felső rész a tudást és a szellemiséget, a középső a jelent, a mindennapi életet, az alsó rész pedig, az anyagiakat és a szexualitást jelképezi. A baloldal a múltat és az anyai oldalt, míg a jobboldal a jövőt és az apát szimbolizálja. A sok fehér terület arra utal, hogy valamitől szorong, tart. Amennyiben ennek az ellentettét látod, hogy nagyon telerajzolt, különböző formákkal van telezsúfolva, akkor az a dominanciaigényre utalhat.
Az alakokat a szabad területhez képest, elég kicsinek rajzolta meg, ami kisebb önbizalomhiányra utal. Minél nagyobb alakokat rajzol, annál dominánsabb személyiségről van szó. A gyerek fejlődésével egyvonalban realizálódnak az alakok méretei is. A családtagokat általában életkor szerint szokták rajzolni. Ha nem így történt, akkor fontosság szerint kerültek fel. A családban nincs kiemelten domináns személy, vagy irányító, mert nagyjából mindenkit egy vonalba rajzolt meg. Méretbeli különbségek akadnak, azonban ez a valóságban is jelen van. A karakterek egymáshoz viszonyított távolsága is egyforma. Nincs olyan személy, akit nagy távolra helyett volna el, mondjuk a jobb felső sarokba. Minél nagyobb távolságra rajzolja a személyeket egymástól, annál nagyobb kommunikációhiányt feltételez. Mivel tőle nézve, szinte libasorba helyezkednek el az emberek, arra utalhat, hogy a két tesója és párjaik, nem kerültek a lelkéhez közel. Nem kontaktálnak annyit, vagy nincsenek közös nevezőn. A mama és az anya került a rajzoló két oldalára, őket érzi magához a legközelebb pszichológiailag. Az anyával ér össze a keze. Ennek oka lehet, hogy vele van szorosabb kapcsolatban, vagy vele szeretne szorosabb kapcsolatba kerülni.
Fontos megjegyeznem, hogy egy rajzról teljes pontossággal nem lehet megállapítani a gyermek lelki állapotát, hiszen a különféle ingerek érik, és számtalan befolyásoló tényező hat rá. (Lehet előtte éppen a tesójával veszett össze egy csokin, amit nem akart megosztani vele, ezért őt máris hátrébb sorolta a rajzán.) Egy támpontnak, iránymutatásnak vagy csak arra, hogy tisztábban lásd, hogy hányadán is álltok, arra megfelelő segítség tud lenni.
(Vajon az apa miért nincs a képen? Mi lehet az oka? – Érdekel?)